Konrád György (Debrecen, 1933. április 2. – ) magyar író, esszéíró, szociológus. Művei többek között angol, cseh, dán, finn, francia, héber, holland, német, norvég, olasz, orosz, spanyol és szerb nyelven jelentek meg. A kortárs magyar próza világszerte egyik legismertebb alakja Konrád György 1933. április 2-án született Debrecenben az egyetemi klinikán. Életének első tizenegy évét Berettyóújfalu nagyközségben töltötte, Magyarország keleti szélén. Apja Konrád József (1897–1970) jómódú vaskereskedő volt. Anyja, Klein Róza (1905–2004) nagyváradi zsidó polgárlány. Nővére Éva 1930-ban született, jelenleg New Yorkban biológus. Konrád György a helybeli zsidó elemi iskolába, majd a polgári iskola első osztályába járt 1944 tavaszáig. Szüleit az ország német megszállása után a Gestapo és a csendőrség letartóztatta, majd Ausztriába deportálta. A két testvér és még két unokafivér, Zádor István és Pál 1944. június 5-én budapesti rokonokhoz utazott nehezen megszerzett utazási engedéllyel. A rákövetkező napon Berettyóújfalu minden zsidó lakosát a nagyváradi gettóba, onnan pedig Auschwitzba deportálták. Konrád osztálytársait Birkenauban szinte kivétel nélkül megölték. A két testvér és az unokafivérek nagynénjük Vágó Zsófia jóvoltából egy svájci védett házban a vészkorszakot túlélték. 1945. február végén Éva és György hazautaztak Berettyóújfaluba. A házukat üresen találták, szüleikről semmi hír, egy bukaresti idősebb unokafivér, Kun László vette magához őket. 1945 júniusában a deportált szülők hazajöttek, és Berettyóújfalu mintegy 1000 fős zsidó lakosságából a Konrád család egyetlen kivételként együttesen életben maradt. Apja tovább folytatta vaskereskedését, és magához vette az elárvult unokafivéreket és unokahúgát. 1945-ben magántanuló volt, majd 46-ban a Debreceni Református Főgimnázium tanulója, illetőleg a neves református kollégium bentlakó diákja. 1947-1951-ig a budapesti Madách Imre Gimnáziumba járt. 1950-ben az apja üzletét és a család lakóházát államosították, a szülők pedig Budapesten tanulógyermekeikhez költöztek. Az életben maradás gyermekkori kalandjáról szól Konrád Elutazás és hazatérés (2001) című önéletrajzi regénye. Polgári származása miatt 1951-ben csak az Egyetemi Orosz Intézetbe vették föl, de 1953 áprilisában onnan is kizárták, mikor az intézet a Lenin Intézet nevet vette fel. 1953 őszén kezdhette meg tanulmányait az Eötvös Loránd Tudományegyetem Bölcsészkarának magyar szakán, melyet 1956-ban fejezett be. Két ízben innen is kizárták ellenzéki politikai magatartás miatt, de professzorai (Lukács György, Sőtér István) segítségével folytathatta tanulmányait. Diplomamunkáját Papp Károlyról írta. Első recenzióit – az 1953-as reformok híveként – az Új Hang című folyóiratba írta. Az 1956-os forradalom alatt egyetemi nemzetőr volt. Ugyanebben az évben az induló Életképek című irodalmi folyóirat szerkesztője volt; a lap szerkesztőségében alakult meg a Magyar Értelmiség Forradalmi Tanácsa november 21-én. A lap megjelenését azonban december 30-án felfüggesztette a Hírlapkiadó Vállalat.[2] A forradalom leverése után, 1957 és 1959 állástalan volt; végül 1959-ben a VII. kerületi Tanács gyámhatóságán alkalmazták ifjúságvédelmi felügyelőként. Félállásban a Magyar Helikon Könyvkiadó szerkesztője is volt, ekkor közölte első esszéit is. 1965 és 1973 között a budapesti Városépítési Tudományos és Tervező Intézetben dolgozott városszociológusként.[3] Értekező munkássága az 1960-as évektől bontakozott ki; elsősorban a francia és az orosz irodalommal foglalkozott. 1969-ben közölte A látogató című regényét, amely nagy sikert hozott számára Ellenzéki magatartása miatt 1973-ban ügyészi figyelmeztetésben részesült, és eltávolították az állásából. 1977-ben DAAD-ösztöndíjjal Nyugat-Berlinben tartózkodott. Miután Szelényi Ivánnal együtt megírta Az értelmiség útja az osztályhatalomhoz című könyvét, 1978-tól egy évtizeden keresztül publikálási tilalom alatt állt.[5] Disszidensként Václav Havel, Adam Michnik, Milan Kundera, Pavel Kohout társaságához tartozott. Ellenzéki évei alatt sokat tartózkodott Nyugat-Európában és Amerikában (többek között New Yorkban, San Franciscóban, Párizsban), 1987 és 1988 között világirodalmat tanított a Colorado Springs-i Colorado College-ben. 1988-ban a Szabad Demokraták Szövetségének (SZDSZ) alapító tagja, az ezt követő országgyűlési választások alkalmával neve szerepelt az SZDSZ listáján. Egy időben a párt Országos Tanácsának is tagja volt. 2009. július 13-án, Retkes Attila elnökké választása után több alapító taggal együtt kilépett a pártból.[6][7] Egyik kezdeményezője a Demokratikus Charta elnevezésű mozgalomnak, amelynek 1993 és 1995 között szóvivője volt. 1989-től 1991-ig a Magyar Napló állandó munkatársa, 1990 és 1993 között a Nemzetközi PEN Club elnöke volt. A Széchenyi Irodalmi és Művészeti Akadémia egyik alapítója 1992-ben. 1997 és 2003 között ő volt a Brandenburgi Művészeti Akadémia elnöke Berlinben. Az 1990-es évek óta a Budapesten megjelenő német nyelvű hetilapban, a Pester Lloydban is publikál. Jelenleg az Alexandra Könyvesházban vezet irodalmi beszélgetéseket. A Szépírók Társasága tagja. Konrád György a rendszerváltás után is gyakran felemelte a szavát társadalmi- és közügyekben, többek között 1999-ben a volt jugoszláviai NATO-beavatkozás – melynek elszánt ellenzője volt -, vagy a második öbölháború idején, illetve elszánt harcosa a marihuána nevű kábítószer legalizálásának. Konrádnak öt gyermeke van. Első felesége Varsa Vera, második Lángh Júlia író, újságíró volt; jelenleg harmadik feleségével, Lakner Judit meseíró-szerkesztővel él. Fia, Konrád Áron 2006-ban jelentkezett Mostanában című verseskötetével. A Csernus Ákos-díj kuratóriumának tagja. Konrád egyike azon baloldali értelmiségieknek, akik magukat „antifasisztának” tartják. Konrád szerint mind az antiszemitizmus, mind a fasizmus egy valós és létező jelenség Magyarországon. Ezen téziseit 1992 óta ismételgeti, 2009-ig az SZDSZ színeiben. Számos nyugat-európai lapnak nyilatkozott már olyan értelemben, miszerint Magyarországon súlyos probléma a szélsőjobboldali mozgalmak ereje 1983 Herder-díj 1985 a Charles Veillon Alapítvány Európai Esszédíja 1986 a skandináv békeszövetség kitüntetése 1988 az antwerpeni Instelling Egyetem díszdoktora 1989 Maecenas-díj 1989 a mainzi Tudományos és Irodalmi Akadémia Wilhelm Heinse-medálja 1990 Kossuth-díj 1990 Manès–Sperber-díj (Bécs) 1991 a német könyvkereskedők Béke-díja 1991 a Nemzetközi PEN Club irodalmi békedíja 1996 a Francia Becsületrend tiszti fokozata 1998 Közép-Európa-díj 1998 Sztjepan Mitrov Ljubisa-díj 1998 Felix Meritis-ösztöndíj (Hollandia) 2000 Goethe-emlékérem 2001 Nemzetközi Károly-díj (Aachen)[9] 2001 a VII. kerület díszpolgára 2003 a Magyar Köztársasági Érdemrend középkeresztje a csillaggal 2003 Nikola Tesla-díj 2004 Budapest díszpolgára 2007 Franz-Werfel-díj Művei Konrád György dedikál az Ünnepi Könyvhéten. Budapest, 2010. június. 1969 A látogató (regény) 1969 Az új lakótelepek szociológiai problémái (Szelényi Ivánnal közösen) 1977 A városalapító (regény)[10] 1978 Az értelmiség útja az osztályhatalomhoz (esszék, Szelényi Ivánnal közösen) 1980 Az autonómia kísértése (esszék) 1982 A cinkos (regény) 1986 Antipolitika (esszék) 1987 Kerti mulatság (regény) 1990 Európa köldökén (esszék) 1991 Az újjászületés melankóliája (esszék) 1992 A városalapító (csonkítatlan kiadás) 1993 91–93 (esszék) 1994 Kőóra (regény) 1995 Várakozás (esszék) 1996 Áramló leltár (aforizmák) 1997 A birodalom kapuiban (esszék) 1997 A láthatatlan hang. Zsidó tárgyú elmélkedések 1998 Hagyaték (regény) 1999 Útrakészen 1999 A jugoszláviai háború (és ami utána jöhet) 2000 Mit tud a leveli béka? 2000 Urbanizáció és területi gazdálkodás (Szelényi Ivánnal) 2001 Elutazás és hazatérés (önéletrajzi regény) 2003 Fenn a hegyen napfogyatkozáskor (önéletrajzi regény) 2004 A közép tágulása (európai tárgyú esszék) 2004 Az író és a város 2005 Kakasok bánata (regény) 2006 Csodafigurák (portrék) 2009 Harangjáték (esszék) 2010 Zsidókról
