Írók

1948. szeptember 20-án született a New Jersey állambeli Bayonne-ban. Írói tehetsége már nagyon korán megmutatkozott – szokatlanul fiatalon kezdett el írni, s az így elkészült műveit főként a környékbeli gyerekeknek adta el kisebb-nagyobb pénzekért, sőt, olyan is előfordult, hogy ő maga olvasta fel ezeket nekik. Életének meghatározó pontja volt az, amikor megismerte és gyűjteni is kezdte a képregényeket, hiszen az ezekből átörökölt elemek és stílusjegyek mind-mind megtalálhatóak a művei többségében. Az első, nyomtatásban is publikált írása is a képregényekhez köthető, ugyanis a Fantasztikus Négyes huszadik számában megjelentették az akkor még a középiskolai padokat koptató író egyik levelét. Tulajdonképpen ez indította el azon a bizonyos, későbbi sikerekhez vezető úton, ugyanis az erre a levélre kapott pozitív visszajelzések miatt kezdett különféle rajongói magazinoknak írni. Első tényleges, nyomtatásban is megjelent novelláját 1970-ben adta el a Galaxy nevezetű magazinnak, de függetlenül ettől, a szárnybontogató író karrierje meglehetősen nehezen indult, hiszen ekkoriban volt olyan írása is, amit a legkülönfélébb sajtóorgánumok vagy negyvenkétszer utasítottak el – de ezek a balsikerek egyáltalán nem törték le, sőt, talán csak még jobban felcsigázták a kedvét az íráshoz. Ennek persze meg is lett az eredménye, hiszen később számos Hugo- és Nebula-díjat is nyert. Mindeközben persze befejezte a középiskolát, s tanulmányait főiskolán folytatta, ahol újságírói végzést szerzett. Felsőoktatási tanulmányai befejezése után mégsem íróként tevékenykedett, hanem különféle lelkiismereti okok miatt először egy jogi tanácsadással foglalkozó alapítványnál dolgozott, később pedig sakktornákon felügyelt, majd újságírást tanított a Clarke Főiskolán. Természetesen azért mindezek mellett, ha tehette, foglalkozott az írással is, aminek eredményeképpen, született meg első regénye, a Dying of the Light (avagy A Fény halála) 1977-ben, s ettől kezdve – egészen pontosan 1979-től – dolgozhatott úgy, mint egy „igazi”, főállású író. 1986-től dolgozni kezdett társzerzőként a Wild Cards című, úgynevezett „osztott világ” antológián – mely egy sci-fi- és horrorelemekkel dúsított, alternatív történelmet bemutató mű volt, melyen rajta kívül még számos szerző is dolgozott, úgy, mint Stephen Leigh, Walter Jon Williams, vagy Lewis Shiner. Ezen világ nagy részét Martin képregények iránti szeretete, valamint az általa vezetett, Superworld nevezetű asztali szerepjátékban játszott történetek ihlették. Időközben aztán, Hollywood-ba költözött, ahol több televíziós sorozatnál is dolgozott (többek között például a sokak szemében kultikus státuszban tetszelgő Alkonyzónán is), majd később jó néhány stúdiónak ő írt- és szállított sorozatötleteket, melyből, saját elmondásai alapján egész jól meg is tudott élni – mindezek ellenére egyik ötletéből sem lett tényleges tévés produkció, sőt, csupán egyetlen alkotása jutott el a pilot (kezdő, bemutatkozó epizód) fázisig, de azt a sorozatot sem folytatták. Elmondása szerint elege lett abból, hogy a stúdiók főnökei milyen durván behatárolják az ötleteit, így inkább visszatért az íráshoz, melynek eredményeképpen megszületett legnagyobb és legismertebb regénysorozata A Jég és a Tűz dala saga, melynek első kötete, a Trónok harca 1996-ban jelent meg. Ezután még számos regényt és írást is publikált – sőt, A Jég és a Tűz dala sorozat megfilmesítési jogait megszerezve, az HBO sorozatot is készít a mester leghíresebb műveiből –, de most inkább nézzünk rá az író stílusára inkább. A könyveire igencsak jellemző a letörtség és a melankólia, sőt, szinte csakis ezek az elemek dominálnak a műveiben, így fényes, hősi eposzokat ne igazán keressünk Martin repertoárjában. Jellemző rá a tragikus hősök ábrázolása, kiknek kalandjai nem mindig érnek feltétlenül pozitív véget, illetve fontos még, hogy ezek a karakterek, valamint úgy általánosságban szinte az összes főszereplő roppant összetett, „többarcú” figura, sok esetben nagyon nehezen kiismerhető jellemmel és lelkivilággal. Sok kritikus szerint pont ez a fajta sötétség az, ami sok embert elriaszthat az író műveitől, de szerintem ez nem így van, hiszen pont ez az, ami megkülönbözteti a legtöbb fantasy írótól, akik gyakran fényes és csodálatos világokat ábrázolnak, ahol a hősök mindig hősök maradnak és győzedelmeskednek, a gonoszok pedig mindig gonoszok maradnak és – szintén törvényszerűen – mindig veszítenek, elbuknak. Szerencsére az író megannyi rajongója szintén egyetért ezen kijelentésemmel, szóval nem kell attól félnie, hogy jövőbeli regényei nem lesznek sikeresek, sőt… Összességében tehát George R. R. Martin egy nagyon tehetséges író, nagyon eredeti történetekkel és szereplőkkel a tarsolyában, így, aki eddig esetleg nem ismerte, vagy nem olvasta volna a műveit, az feltétlenül tegyen egy próbát velük, mert ha csak egy kicsit is vevő a kissé sötétebb témákra, akkor jó pár napig igen kellemes szórakozásban lesz része…