Írók

Nádas Péter (Budapest, 1942. október 14. – ) Kossuth-díjas magyar író, drámaíró, esszéista. Fotóriporterként, újságíróként is dolgozott. A Digitális Irodalmi Akadémia alapító tagja. Budapesten született 1942. október 14-én zsidó polgári családban Tauber Klára és Nádas (er. Nussbaum) László gyermekeként. 1956-1958 között a Petrik Lajos Vegyipari Technikum tanulója, majd szakmát tanult: 1958-1961 között fényképész szakmunkástanuló volt. 1961-től végezte el a MÚOSZ kétéves újságíró-iskoláját. 1965-1967 között a Marxizmus–Leninizmus Esti Egyetem filozófia szakára járt, de államvizsgát nem tett. Közben 1961-1963 között a Nők Lapja című lap fotóriportere volt. 1965-1969 között a Pest Megyei Hírlap munkatársa volt. 1969-től szabadfoglalkozású író. 1974-ben a Humboldt Egyetemen volt ösztöndíjas, itt a századforduló történetével foglalkozó előadásokat hallgatott elsősorban. 1974-1979 között a Gyermekünk című pedagógiai folyóirat olvasószerkesztője volt. 1980-1981 között a Győri Kisfaludy Színház lektora volt. 1989-1990 között a Magyar Napló állandó munkatársa volt. 1993-ban infarktust kapott, a következő hónapokban több koszorúér-műtéten esett át. 2006. június 13-án a Berlini Művészeti Akadémia tagjai közé választotta. 2006 óta a Balassa Péter-díj kuratóriumának tagja. 1967 A biblia (kisregények) 1969 Kulcskereső játék (elbeszélések) 1977 Takarítás 1977 Egy családregény vége (regény) 1979 Leírás (novellák) 1979 Találkozás 1980 Temetés 1982 Színtér (3 dráma) 1983 Nézőtér (tanulmányok, esszék) 1986 Emlékiratok könyve (regény) 1988 Játéktér (esszék) 1988 A Biblia és más régi történetek (elbeszélések) 1989 Évkönyv 1991 Az égi és a földi szerelemről (esszé) 1992 Talált cetli és más elegyes írások 1992 Párbeszéd – négy nap ezerkilencszáznyolcvankilencben (Dialógus Richard Swartzcal) 1995 Esszék 1995 Vonulás 1996 Drámák 1997 Minotaurus 1998 Emlékiratok könyve 1999 Valamennyi fény 1999 Kritikák 2001 Vonulás 2004 Saját halál 2005 Párhuzamos történetek 1–3. (A néma tartomány; Az éjszaka legmélyén; A szabadság lélegzete) 2010 Szirénének Az Egy családregény vége című művét 1972 augusztusában fejezte be, s a Szépirodalmi Könyvkiadó 1977-ben adta ki. Az Egy családregény vége című műben az olvasó egy, a második világháború után Magyarországon élő zsidó-keresztény család három generációjával ismerkedhet meg. A regény főszereplője, a család harmadik generációjának tagja, a 6-10 éves Simon Péter. Nádas művében szakít a hagyományos családregények szerkesztésmódjával, így a regény szerkezete első olvasásra bonyolultnak tűnhet, mivel az író a párhuzamos történetszerkesztés módját használja. Az Egy családregény végében a történet két szálon fut párhuzamosan. Az egyik szál a főszereplő kisfiú, a 6-10 éves Simon Péter elbeszélése, a másik szál pedig a zsidó nagypapa történetmondása. A család történetét Nádas nem lineárisan követi, mivel az egyes generációk sorsa áthatja egymást. Az elbeszélés gyermeki idejét kiegészíti a nagypapa mitikus meséinek történeti ideje. Nádas Péter művét a nagypapa biblikus meséi, példázatai és a kettős időszerkesztés miatt a mitikus családregények közé is sorolhatjuk. Az Egy családregény végében a második világháborút követő magyarországi, szigorú kommunista rendszer tárul az olvasó elé. A főszereplő kisfiú – bár nem tudja teljesen felfogni a körülötte zajló eseményeket – meséiben végig jelen van a félelem, a biztonság keresése és a szeretet iránti vágy. Simon Péternek korán szembesülnie kell a rendszer pusztító hatalmával, amikor két barátját és azok anyját úgy viszik el, hogy nem tudnak elbúcsúzni egymástól. Az adott történelmi helyzet az oka annak is, hogy a nagypapa és az apa nem tud kiegyezni egymással. A kommunista rendszer ellen irányuló kritika az is, hogy az apát éppen az a politikai hatalom pusztítja el, amit ő teljes odaadással szolgált. A legélesebb kritika a kor szellemét illetően a mikosdpusztai nevelőintézet körül rajzolódik ki. Az ártatlan, magukra hagyott gyerekek teljesen ki vannak szolgáltatva az intézet szigorú, embertelen parancsainak. A gyerekek átnevelését elsőként azzal kezdik, hogy megtagadtatják velük szüleiket, s így elveszik tőlük a múltjukat. Ennek bizonyára az a célja, hogy gyorsabban a társadalom hasznos tagjává váljanak. „Az az ember, akit eddig apádnak hívtál, nem az apád. Bűne az apaságra méltatlanná teszi.”[1] A nevelőintézet állam az államban, vagyis a valós élet kicsinyített mása. A gyerekektől elvárják, hogy feljelentsék társaikat, s szombat reggeltől hétfő reggelig beszélniük sem lehetett. „A regény azt tanúsítja, hogy a korszak véres és hazug világát csak a személyiség identitását és autonómiáját helyreállító lázadás: a forradalom képes leküzdeni. A történet záróképe: az állami nevelőintézet rideg és embertelen dresszúrája ellen lázadó „párnacsata” már egy szükséges és lehetséges társadalmi fölindulás vízióját vetíti elénk. Pályafutása Jellemző műfajok regény, esszé, elbeszélés Első műve A biblia (1967) Irodalmi díjai Füst Milán-díj (1978) Mikes Kelemen-díj (1980) József Attila-díj (1985) A színikritikusok díja (1985) Örley-díj (1986) Az Év Könyve jutalom (1986) Déry Tibor-díj (1988) Magyar Művészetért díj (1989) Erzsébet-díj (1989) Krúdy-díj (1990) Alföld-díj (1990) Österreichische Staatspreis für Europäische Literatur (1991) Kossuth-díj (1992) Leipziger Buchpreis zur Europäischen Verständigung (1995) Prix du Meilleur Livre Étranger (1998) Vilenica-díj (1998) Nagy Imre-emlékplakett (1999) A Soros Alapítvány alkotói díja (2001) Franz Kafka-díj (2003) Prima díj (2003) Pro Urbe Budapest-díj (2005) Márai Sándor-díj (2006) Palládium díj (2006) Üveggolyó Díj (az Írók Boltja elismerése) (2006) Magyar Köztársasági Érdemrend középkeresztje (polgári tagozat) (2007) Budapest díszpolgára (2010)